Szombat: 4:00-ra volt az ébresztő beállítva. Mondanom sem kell, hogy már a csörgés elött felébredtem. Nem túl sokat aludtam az éjszaka, vagy legalább is nem soknak tűnt. Kaja és pakolás után megindultunk Gyékényesre. Akkora köd volt, hogy azt hittem , hogy hirtelen október lett. Upsz lemaradtunk a versenyről. Na jó nem. Itt másmilyen a levegő, kicsit párásabb mint otthon. Az időjárás jónak tűnt. Nem fújt a szél, és a hőmérséklet is elfogadható volt, még. Petya már lent várt minket. Bedepóztam. Hangolódtam a versenyre. Izgultam. Elég rendesen. Nem hittem el, hogy ott vagyok. Olyan gyorsan eltelt ez az egy év. Ott álltam a gyékényesi tó partján és vártam, hogy eldörrenjen az agyú és megkezdődjön az én Leghosszabb napom. BUMMMMM! Ezernyi atléta kezde meg csatáját az elemekkel. Csak úgy “forrt” a víz a sok uszótól. Az elején nehezkésen ment a gyors úszás. Olyan sokan voltunk egymás nyakán, igazi Éhezők viadala volt. Egy kis idő múlva, végre át tudtam váltani gyorsra. Na jó, ez sem egy villám, de gyorsabb mint ha “bogdányi büszkében” harcolok az idővel. Egész jól éreztem magam a vízben, szerencsémre mellettem úszott egy srác mellben(ki hitte volna, hogy más is van itt), ő tudta az irányt, én meg követtem. 4026m-t mért az órám, az időm 1:40:41, ez hozzám képest javulás. Tavaly, ugyan itt, rövidebb távon(akkor 3800) úsztam ennyit. Irány a depó, öltözés és jöhet a bringa. Száznyolcvan kőkemény kilóméter, na jó egy kicsit kevesebb, mert valami blabla miatt lejjebb kellett rövidíteni a távot, de a szövetség jóvá hagyta. Indítom az órát, erre a pulzus pánt b@szik csatlakozni. Mondom magamba, szuper, egész végig pulzus alapján készültem. Ez van, megyünk “vakon”. Tekertem már annyit az utolsó időkben, hogy kb érzésre tudom, hogy mi a jó nekem. Mondjuk egy hideg sör akkor, ott jó lett volna. Néha kontrollként megnéztem az órámat, hogy mennyi az annyi, ez azért megnyugtatott.

Bent a shield a bukó alatt :(

Kb 50kilinél éreztem, hogy baromira fáj a fejem. Mondogattam is magamban, hogy ebbű baj lesz more. Furák ezek a hangok a fejemben :P Lazítottam a sisakon, de csak nem lett jobb. Észre vettem, hogy a gyerekcsináló sapim sildje bent maradt a sisak alatt. Kiszedtem és ................. háleúúúúja. Elmúlt a fájdalom. Téptem mint állat, na jó nem. Bazi meleg volt és az a rohadék szél mindíg szemből fújt. Arról már nem is beszélve, hát hogy is mondjam, de látjátok, hogy nem vagyok az a “karonülő fajta”. A tesiből mindig felmentett srác vagyok :D . Na vissza a bringához. Átraktam a kompjútert, hogy mutassa az emelkedéseket. Igazi sunyi pálya ez. 2-3-5%os az emelkedés. Ami nem olyan sok, de ez azt jelenti, hogy folyamatosan taposni kell a pedált. Szopacs :( Szóval nem úgy sikerült, ahogy elterveztem. Mindegy, beértem Nagyatádra. Végre megláttam Terát és Petyát. Gyorsan feltöltöttük a kulacsokat a saját ISOmmal, egy kis jég és mentem tovább.

Add a jeget gyorsan :)

Szuper, már csak 105km-t kell tekerni és lehet menni futni. 3db 35km-es kört kell tenni a település “körül” . Egész úton Odinhoz imátkoztam, hogy nehogy valami legyen a keróval. Egy deffekt, egy esés és vege mindennek. 120-30 körül elkezdett görcsölni a jobb combom, de úgy nagyon. Kicsatoltam a pedált, rázogattam a patám, de csak nem akart elmúlni. Le kellett szálnom a nyeregből. Nem volt más mint elkezdtem tolni a cangát és reménykedtem abban, hogy gyorsan elmúlik a görcs. Itt nem lehet vége a versenynek. Bedobtam gyorsan 2db sótabit , ittam rá egy kicsit és láss csodát, elmúlt és nem is jött vissza a verseny alatt. Utolsó kör is megvolt, elbucsúztam a pályától, megköszöntem a segítőknek a munkáját. Irány ki futni. Haha, érted!? Futni. Ez most nem egy hosszú brick edzés, hanem maga a valóság. Futnom kell egy maratont, ami testvérek között is 42km. Mikor “kiszaladtam” a depóból egész jó volt a mozgásom, nem fájt sehol semmi, még egész vidám volt a fejem. Legalább is aki látott azt kamuzta. :) Tera minden körnél ott várt rám és adta a megbeszélt frissítőket. Mondjuk sok minden nem kellett hideg cukros lötty meg sótabi. Fura így utólag bele gondolva, hogy egy ilyen hosszú versenyt, szinte csak folyadékon, meg sótablettán csináltam végig. Az első kör végén jeleztem, hogy hát ez hosszú lesz.

Fáradt voltam, de nem éreztem azt, hogy nem bírom tovább. Annyit vállaltam, amit tudtam hogy meg tudok csinálni. Sejtettem, hogy nem fogok végig futni. Ez van, én azért mentem, hogy végig menjek. Meg ha már befizettünk egy csomó lét, akkor élvezzük ki teljesen. Milyen az már, hogy 8-9 óra alatt végig daráljuk, azt elmegyünk haza :P . Szép lassan fogytak a körök. 8 kört kell futni egy 5km-es pályán. A hangulat óriási volt, a frissítő pontok szuperek. Viszont az időjárás, az nagyon brutkó volt, 37 fok árnyékban. A negyedik kör környékén csatlakoztam Bence-hez. Kb egy tempót toltunk. Megdumáltuk, hogy kitűzünk egy célt, addig futunk, majd séta. Ez be is jött, közte végig járt a szánk ,jó volt így, mert ment az idő és fogyott a táv. A nap szép lassan lement az égről és már nem volt olyan nagyon meleg. Ez látszott is a köridőnkön, mert már nem kellett annyi időt tölteni a frissítő pontokon a hűtéssel. Zsíír, száguldottunk tovább. Hol Viktor-ral futottam egy kicsit, hol egy pacsit toltam a Schmidt familynek. Tera is élvezte és küldte az energiapacsit:

Energia pacsi

Ismerősök mindenhol, TriPlan, 575, áááááá, hatalmas élmény. Egyre jobban közeledett a vége. Tudtam, hogy be fogok érni. 00:00-kor pályazár, addig be kell fejezni a versenyt. Azért matekoztam magamban, hogy legkésőbb 23:00kor ki kell mennem az utolsó körre. Eljött az utolsó kör. Mondtam a Zasszonynak: gyere velem, ezt veled akarom lefutni. 5km volt már csak hátra, az időm mint a tenger. Sötét van, már nincs olyan nagyon meleg, a tervet hozom, a hangulat fenomenális. Tera mesél közben, hogy otthonról Jani, meg az Öcsém folyamatos írt/beszélt és számolgatott, hogy mikor fogok beérni és, hogy ők ezt már kimatekozták. :) Elköszöntem a versenybíróktól a “csapattól”, és ráfordultam a célkapura. Ó Istenem, ez, hát ezt nehéz szavakba önteni, most is könnyes a szemem. Nehéz elmondani, hogy mit éreztem akkor ott. Megláttam Edzőbát és megköszöntem neki, hogy eljuttatott ide, és, hogy ezt sose fogom elfelejteni Neki. Péter Attila bemondta a nevem: Szabó Tamás IRONMAN, bravó Nitrotom. Erre vártam, ezért az egy mondatért küzdöttem hónapokon át. Tera ott várt és büszke volt rám, de nagyon, láttam rajta, ő is küzdött velem, értem, a kapcsolatunkért. Szeretem őt. ♥ Ilyen egy jó feleség. Közel másfél órával a szintidő elött beértem (15:09, 15:30at terveztem)

És, hogy milyen Ájronmennek lenni? Nagyon jó! Az utcán megállítanak az emberek, hogy gratuláljanak. Lépten nyomon gratulációkba futok, de nem érzem azt, hogy valami különleges lennék. Mitől lennék az? Attól, hogy olyat csináltam, amit esetleg más nem? Na és mi van akkor. Készülj fel Te is, légy alázatos, tiszteld a távot és éld át az élményt, hogy elmodhasd egy csettintés után: ÉN VAGYOK VASEMBER!

u.i.: Írhatnék ide egy rakat nevet,hogy kinek tartozom köszönettel, de félek, hogy kihagynék valakit és az rosszul venné ki magát. Akinek kellett, annak már megköszöntem.

Support Team :)