Hol is kezdjem. Talán ott, hogy tavaly(2017) novemberben a Sapar BP maratonon a záróbuszon kötöttem ki :) Kicsit megviselt a dolog, hiszen a kudarc sosem jó. Kardomba azért nem dőltem.Nem vagyok az a fajta gyerkőc.  Felkészületlenül vágtam neki, de ezt akkor "még" annyira nem tudtam, csak sejtettem. Már azon a hétvégén eldöntöttem, hogy nekivágok majd ismét. Kapóra is jött, a Fuss Te is Akadémia egyénre szabott edzésprogramja a Maratonfüredi rendezvényre. 
20 héten keresztül, heti rendszerességgel kaptam a feladatokat. Kicsit furcsa volt így edzeni. Nem akkor mentem futni, mikor akartam, hanem ahogy a program diktálta. Mivel az edzéseimet már évek óta a TrainingPeaks programban vezetem, így Edzőbá látta, hogy mi a pálya. Miből kell főznie. :) Hihi(szarból várat). Ja, azt mondtam, hogy Edzőbá Lőrincz Oli volt? Aki nem tudná ki Ő, érdemes utána néznie, kikkel is foglalkozik. Nahhh, szóval, minden 7főn megkaptam az adott hétre való edzéseket. Ezeket feltöltöttem az órámra és nem volt más dolgom csak, hogy végrehajtsam a feladatokat. Elszánt voltam, mentem ha menni kellett. Az edzéseket egyből, munka után letoltam, és csak ezek után mentem haza. Néha a hátam közepére nem kívántam a futást. Mikor este kiszállsz a kocsiból, hideg van, fúj a szél, esik az eső, köd van és vár rád egy 1ó10p fejlámpás futás. Na, az megfizethetetlen. Néhány edzést kellett csak kihagynom, ha nem fért bele az időben. Betegség miatt nem kellett egyet sem.

1000el peregtek a napok, jöttek az edzések, mentek a kilométerek. Jó volt, hogy tudtam, hogy az adott napon mit kell edzenem. Viszont, amit nagyon nem szerettem az az, hogy kicsit besokalltam . Megölte azt a futás iránti "szeretetem", hogy jó lett volna csak úgy elmenni szaladni. Nem kell figyelnem a pulzusomra, hanem csak úgy "száguldozni" a naplementében :D. Szóval ez nagyon hiányzott. 

Pénteken már nem mentem dolgozni. Nem akartam a világvégére elmenni, meg visszajönni a verseny előtt. Pihenten akartam nekiesni a számomra legyőzhetetlennek tűnő távnak. A verseny gondolatától is késztetést éreztem arra, hogy meglátogassam a budit :D. Szuper, Kulabácsi Kopp-Kopp-Kopp. Elérkezett a nagy nap. Öcskóval mentünk le, ő volt a kísérőm. Megjöttünk Badacsonytomajra, innen vágtunk neki a távnak. Sütött a nap, de nagyon hideg volt. A szél jeges fuvallatokkal hűsített bennünket.Vártuk, hogy elrajtolhassunk. Arra jöttem rá, hogy egyre jobban utálom az embereket. Állt előttem két emberke, mindkét fülükben füles. Kérte a rendező, hogy vegyék ki az egyiket, nem tették. Szóltak vagy 3-4 szer, hogy baleset veszélyes, szedje ki.Nagy kegyesen kivette, majd amikor elfordul Árpi(Kocsis), visszarakta. Persze lebukott, remélem kicsit szarul érezte magát, mikor megint rászóltak, hogy ne nézze már hülyének a szervezőt. Ebből is látszik, hogy a triatlonosok mennyivel jobb fejek. Ott ilyen nincsen.Na mindegy. Egy kicsit bosszantott, hogy ennyire nem tiszteli valaki a versenyt, a távot, a rendezőt vagy a sporttársát.Sunyi egy pálya ez. Folyton emelkedik. Észre sem veszed, de mindig "felfelé" mész. :) Kicsit magas volt a pulzusom, nem tudtam szinten tartani. Ez már látszott a bemelegítő futáson. Azt vettem észre, ha reggel futok mindig magasabb, mint ha délután/este mennék. Haladtam szépen előre. Dombra fel, dombról le. Próbáltam okosan frissíteni. Félóránként tolni egy zselét vagy enni egy szeletet. Valahogy ez a szilárd kaja nemgyerebe. Inni High5 elektrolitos innit nyomtam. Visszagondolva nem csodálkozom, hogy a végére nem nagyon maradt szufla bennem. A 42km alatt megettem 2 zselét, és 3 bart próbáltam letuszakolni. Egyszerűen nem bírtam lenyelni, csak forgattam a számban, hiába ittam rá, nem akart lecsusszani. Ja, és volt még egy fél banán, ha jól emlékszem. Ez így nem sok, ha azt nézzük hogy 4150kaclt égettem el :P. 22-23 km környékénél Öcsi adott egy is kólát és letoltam mellé 2db sótabit (IAM). Mostanában leszoktam mindenféle koffeines innivalóról(kávé,encsiüccsi,kóla).Na, ez azért megtekert rendesen.A szénsav feltolta a cukrot a bucimba és megindultam mint egy versenyló. Ja nem! De azért jól jött, életmentő volt. Pontról pontra mentem. Igen,belegyalogoltam, na és akkor mi van? Mindig kinéztem magamnak egy célpontot, hogy addig sétálok, utána ismét futás. Ez valahogy működött.Beértünk Füredre, ekkor már tudtam, hogy bármi is történik, akkor is szintidőn belül beérek. Folytan az járt a fejembe amit Rebus mondott előző nap este: - Apuci, remélem most fog sikerülni, és nem úgy jössz haza, hogy nem tudtad megcsinálni <3 . 41km-nél már hallottam Péter Attila hangját a célkapuban, nincs mese be fogok érni. És láss csodát, beértem :) Persze volt egy pityergés, elérzékenyültem.Csak összejött, nem volt hiába az a sok edzés. Köszönöm a családomnak,hogy kibírta hogy "sosem" voltam otthon XOXO. Öcsinek, hogy segített. Edzőbának a tudását. A lábaimnak, hogy elvittek A-ból B-be. Ja és a Cofidisznek :DDDDDDD